Iskolai problémák - mikor forduljunk szakemberhez?

 Nagyon sokszor merül fel a fenti kérdés, sok szülő fordult már hozzám a "menjünk-e szakemberhez" problémával. Nézzük, mi vezet el eddig, mi áll a kérdés hátterében és mikor érdemes, illetve mely esetekben kell szakemberhez fordulni, hogy gyermekünk érdekében cselekedjünk.




Amikor a gyerek bekerül az iskolába, minden szülőben szorongás van. Vegyes érzelmek kavarognak ilyekor az emberben.
Vajon bírja majd a megterhelést? Hogyan fog majd teljesíteni? Lesznek barátai? Minden simán megy, vagy adódnak majd problémák?
Ilyen és ehhez hasonló kérdések vetődnek fel.

Aztán jönnek a hétköznapok. Egyre nő a terhelés, a tananyag, és sokszor ott áll a szülő és azt látja, hogy gyermeke nem szeret iskolába járni, nem teljesít úgy ahogy azt elvárnák tőle. 
Ilyenkor a vannak, akik kétségbeesnek, elkeserednek, keresik  a lehetőségeket, vagy éppen beletörődnek a helyzetbe.

Az iskolakezdés a gyereknek sem könnyű ez a helyzet. Benne is megvannak szorongások, félelmek, ugyanakkor büszke arra, hogy ő már iskolás lett. Szeretne mindenkinek megfelelni, ami nem könnyű. Hiszen nagyon sok új elvárás van aminek meg kell felelnie. Túl sok új szabály van amit követnie kell, amit be kell tartania. Teljesítenie kell az iskolában, és a családban egyaránt. A két követelmény nem mindig egyezik meg. Ez gyakran okozhat problémát.

A helyzet a későbbi években fokozódik. A gyerekek ilyenkor egy kicsit össze zavarodhatnak, nem biztos, hogy mindennek egyszerre tudnak megfelelni.Az oka mindennek, hogy az eléjük támasztott követelmények lehetnek olyanok, amelyek az ő számukra még túl nagyok. Nem tudják még átugrani az akadályokat, vagy csak jóval lassabb ütemben mint többiek.

Ettől ők még ugyanolyan értékes gyerekek, mint a többi. Meg kell ismerni a képességeiket, tisztába kell jönni azzal, hogy mi okozza náluk a problémát, majd oda kell figyelni mind a családba, mind pedig az iskolában arra, hogy az okokat megszüntessük.

Hogyan?
A pedagógussal folytatott beszélgetés során sok minden kiderül. Az ő véleményére bátran lehet támaszkodni, hiszen biztosan jól ismeri a gyermeket, képességeit. Lehet, hogy neki is problémát jelent a gyermek alulteljesítése, sőt az is lehet, hogy hasznos tanácsokkal lát el.


Ha a fennálló problémák nem oldódnak meg , akkor mindenképpen szakemberhez kell fordulni. /Nevelési Tanácsadó, Tanulási Képességeket  Vizsgáló Szakértői Bizottságok/
Hiszen a szakemberek azo, akik tapasztalatuknak, képzettségüknek köszönhetően megfelelő kompetenciával rendelkeznek ahhoz, hogy tanulási képességi vizsgálatokat végezzenek - amelyeknek a lényege nem az, hogy a gyermekedet megbélyegezzék, hanem az, hogy kiderüljön a probléma oka, és személyre szóló segítséget kapjatok,  a pedagógusok pedig fejlesztési javaslatokat.

Az interneten rengeteg felmérő tesztet lehet találni, azonban ezek nagyon veszélyesek lehetnek! Gondolj csak bele, e valószínűleg nem a Te szakterületed. Vajon hogyan végezné el valaki más, akinek teljesen más a foglalkozása a Te munkádat? Ugye, hogy van különbség?

Semmiképpen ne otthon, innen-onnan beszerzett tesztekkel próbálkozz!

Erre a feladatra  mindenképpen szakember kell. Az ő rendelkezésükre állnak olyan eszközök, tesztek amellyel pontosan feltárják a problémát, és annak okait is. 
A vizsgálat nyomán segítséget is adnak a továbbiakhoz a szülőnek és a pedagógusnak egyaránt. Az eredmény alapján  megkezdődhet az ő célirányos fejlesztése.

Sokan azt gondolják erről, hogy ez felesleges, nem viszik el a gyereket vizsgálatokra, félnek a megbélyegezéstől. 
Pedi itt szó sincs ilyesmiről. Mindez a gyerek érdekében történik, azért, hogy az ő képességei is kibontakozhasson, hogy sikerélményhez jusson, hogy meg tudjon felelni az elvárásoknak, és hogy ezek az elvárások számáre elérhetők legyenek.

Szigetfalvi Mariann




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése