Környezet és tanulás


 A tanulási folyamatnak sok összetevője van, köztük fontosak a környezeti tényezők is, amelyekről most ejtünk néhány szót. 
Sokan úgy gondolják, hogy mindez elhanyagolható, és a tanulás sikere nem függ ettől, nem befolyásolja azt. Ez azonban tévhit! A környezet jelentősen befolyásolja a tanulási folyamatot, annak sikerét.


Tapasztalataim szerint azok a gyerekek, akik rendezett körülmények között tudnak tanulni, sikeresebbek. Tudom, hogy sok esetben nem könnyű ezt biztosítani, de érdemes próbálkozni, gyakran apró változtatások is nagy különbséget eredményezhetnek.

Mire is kell figyelni a környezeti tényezők alatt?

Fontos, hogy a gyerek olyan helyen tanuljon, ahol megfelelőek a fényviszonyok. Az állandó mesterséges fény nem túl egészséges a szemnek, ezért törekedjünk arra, hogy minél több természetes fény érje azt a helyet, ahol a gyerek tanul.A sötét, árnyékos hely igen lehangoló, elkedvetlenít, elálmosít, A fénynek motiváló hatása is van az emberre. Gondoljunk csak arra, mennyivel jobb kedvünk van, amikor süt a nap.
Legyen a gyereknek egy saját íróasztala, ha nincs külön szobája, akkor egy sarok, ami az övé, és ahol zavartalanul tanulhat. Tanulás közben ne zavarjuk. ne tegyünk fel folyton kérdéseket, ne közben próbáljunk meg vele beszélgetni.
Mindenki másképpen reagál a környezeti hatásokra. Sokan azt vallják, hogy ezek a külső ingerek könnyen kizárhatók a folyamatból, és nem befolyásolják annak sikerét. Ez lehet, hogy így van, de nem mindenkinél működik ez ilyen egyszerűen. Van, akinek a figyelmét teljesen elterelik a külső hatások, és nem tud a munkájára figyelni. Ezért nagyon fontos, hogy ismerjük a gyereket, és egyénre szabottan alakítsuk ki a tanulási környezetet. 
Tanulás közben éppen ezért, ha kehet, ne legyen háttérzaj. Az a gyerek, aki nem tudja a figyelmét megosztani, ne hallgasson tanulás közben zenét, a televízió, a számítógép ne legyen bekapcsolva. Mindezek elvonják a figyelmét, csökkentik a koncentrációt.
A siker érdekében szólni kell a rendről is. A gyerek körül, az íróasztalán mindig legyen rend. Követeljük meg tőle, hogy tartson maga körül rendet. Az íróasztalán különösen fontos a rendezettség. A rendetlenség megosztásra készteti a figyelmet, a gyerek soha nem talál semmit, örökösen keresgél, matat, és nem a munkáját végzi, legalábbis nem tud elmerülni benne.  
Mindezek apróságok ugyan, de fontosak, és ha figyelünk ezekre a dolgokra, akkor könnyebben megy a tanulás otthon, még akkor is, ha tanulási problémákkal küzd gyermekünk.

Szigetfalvi Mariann



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése