Pedagógiai grafológia

„Ha egyszer meggyőződne a világ arról, hogy a gyermek írása egy olyan „pszichokóp”, amely a gyermeki lélek legtitkosabb mélységeit is olvashatóvá teszi, akkor sietne minden hivatását komolyan vevő anya, nevelő, tanár grafológussá válni.” (Michon)


A pedagógiai grafológia a grafológia olyan alkalmazási területe, ahol iskoláskorú gyermekek iskolai problémáinak, és azok valódi mélységének, gyökerének megállapítására használják az eszköztárát.
Ehhez a munkához szükség van a grafológus munkája mellett a tanár és a szülő szoros együttműködésére.


Nagyon jó, hasznos segítség lehet szakember véleményét kérni a következő esetekben:
-pszichoszomatikus zavarok
-központi idegrendszeri sérülés (pl. epilepszia)
-tanulási zavarok
-egyéb pszichikai zavarok (szorongás)
-ürítési zavarok

Ezeknek a panaszoknak többféle oka is lehet:
-érzelmi infantilizmus
-pszichés feszültség által kiváltott zavar
-képességet meghaladó becsvágy, elvárás
-kudarc az iskolában

A felsorolt tényezőket az írás alapján pontosan lehet diagnosztizálni, még éretlen írás esetén is. Ebben az esetben az írást úgy vizsgáljuk, mint egy munkatevékenység tárgyát, legalábbis első megközelítésben. Ebben a korban megnő a munkamód vizsgálatának jelentősége. Ilyenek pl: az íráshoz való hozzáállás, igényesség,monotónia tűrés, fáradtsági jelek, pontosság, lényegkiemelés, hibázás és ennek javítása.
A gyakorlat során először a gyermek fejlettségi szintjét és életkorát kell figyelembe venni. Egy írás elemzése általában nem elég, csak a különböző helyzetekben, eltérő időpontokban készített írások adnak elég információt.
Ahogy a gyermek személyisége fejlődik, alakul, ezek a változások megjelennek az írásképén is. A gyermek személyiségének, lelkének megismeréséhez jó módszer lehet tehát a grafológia.




Szigetfalvi Mariann

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése